A múlt héten Dékány Vilmos püspök haláláról szóló hírrel kezdtem a Tallózót, a mait örvendetesebb eseménnyel: Beer Miklós püspökké szentelésével. A következő cikk a magyarországi szerzetesrendek feloszlatásának 50. évfordulójára, a magyar társadalmat ért veszteségre emlékezik, a harmadik a családok világnapjával kapcsolatban azokkal a házaspárokkal foglalkozik, akik nem kötöttek egyházi házasságot.

Amikor kifelé vonult a bazilikából, hívei sereglete, valóságos tömeg állta útját virágokkal, s ő a megszokott derűvel köszöntötte a kicsiket, a felnőtteket, akik eljöttek korábbi állomáshelyéről: Pilismarótról, Márianosztráról, Budapestről, Dömösről és Zebegényből, ahol született. Persze nem maradt ki Esztergom sem, s szűkebb családja, a belvárosi közösség.

Mint a korai időkben: ezt a püspököt valóban a népe választotta. Hogy ne csendülne meg Ágoston püspök szava az időből, a szenté, akihez a jelenlévők tömege imádkozott a Mindenszentek litániájában, amíg a fölszentelendő püspök, Beer Miklós leborulva az oltárlépcsőn imádságba öltözve várta, hogy szentelő főpásztora elé lépjen: Létezik az Igazság örök forrása, annak cseppjei felüdítenek, és nem átáztatnak, mert az a harmat maga az élet forrása

2000. május 27-ét írtuk, s éppen delet harangoztak, amikor Esztergom új segédpüspöke elindult áldást osztani - és elindult az apostolok nyomában, hogy Isten titkainak hűséges gondnoka legyen.

Fél tizenegykor vonult a fölszentelő püspök Paskai László bíboros, prímás érsek elé a szentelésre érkezett püspökök közössége, (a két társszentelő Seregély István érsek, és Spányi Antal segédpüspök) a székeskáptalan, Beer Miklós és kispap növendékei a főtemplom bejáratához. Aztán már együtt, vissza az oltárhoz, ahol két paptestvére közt várta a szentelendő a szólítást, s a kérdést - miután elhangzott a Szentatya kinevezési bullájának szövege -: "Akarod-e a Lélek kegyelmével mindhalálig gyakorolni püspöki szolgálatodat, az apostolok hitével; akarod-e Isten szent népét szolgálni, a szegényeket segíteni?"

Tizenhárom püspök illetve érsek - köztük Karl Josef Rauber nuncius, Kada Lajos ny. madridi nuncius - tette a kezét a kinevezett segédpüspök fejére; a népes tömeg már hívta-kérte a Szenlélek-énekben a kegyelem erejét, s csöndesen része lett a láthatatlan lefoglalásnak, hiszen Beer Miklós a kézrátétel óta a püspökök közösségébe lépett Szent István király hegyén, ahol az országalapítót megkoronázták. Az Evangélium szent könyve a püspök feje fölött, majd a gyűrű az ujján, hogy őrizze Isten jegyesét, az egyházat, a mitra, mint koszorú, hogy tündököljék Isten dicsősége, a pásztorbot a nyáj őrzésére: mindez szimbólum és valóság - jelképek mélységében a kérdés: "Hallottátok, mit kért, sőt mit szeretett volna nekünk? Így szólt: Atyám, azt akarom, hogy akiket nekem adtál, ott legyenek, ahol én vagyok."

S mi a hivatása az apostolutódnak? Együtt tartani Krisztus háza felé vándorolva a nyájat, szolgálni, szeretni a bűnöst is, mindenkihez lehajolni Ott állt a főpap, szemináriumi rektor az ünnep tiszta sugárzásában. (Valaki megjegyezte: ritka az ilyen pillanat; majd feldübörgött - lélek-indításból - a taps.) Megkérdezték - mondta köszönő beszédében Beer Miklós -, örülök-e, hogy püspök lettem? Bevallom, jobban örülök mások örömének, amit kinevezésemkor kifejeztek. Díszes ruha, ékesség is mind az öröm szerzőjének szólnak - szolgálnak, Isten dicsőségének, s én továbbra is zebegényi maradok és pilismaróti, és minden közösségé, ahol eddig éltem, munkálkodtam: hivatásom-szolgálatom a papé, püspöké. - S külön köszöntötte a testvéregyházak jelenlévő lelkészeit.

Szent Ágoston mozaikképe alatt a bazilikában fiatalok énekeltek, a másik képről Ambrus püspök nézett le a szentélyből távozókra. Üzenete minden papnak és főpapnak szól: "Aludni lelkünket ne tűrd, / Aludni csak a bűnt bocsásd, / Frissítse a tisztát a hit." Az új püspök jelmondatában ez áll: "Rendületlenül a hitben".

A kommunizmus vallásellenes harcának lényeges része volt a szerzetesrendek működésének betiltása, amely Romániában 1948-ban, Csehszlovákiában és Magyarországon 1950-ben következett be. Magyarországon egészen kegyetlen formában történt ez, hogy a püspököket ezzel is kényszerítsék az állammal való tárgyalásra.

A felszámolás úgy kezdődött, hogy a szerzetesek egy részét kényszertartózkodási helyre szállították. Az elhurcolásokat az Államvédelmi Hatóság meglepetésszerűen, éjszaka hajtotta végre, először június 8-9-én a Jugoszláviához közeli kolostorokból az ország belsejében fekvő egyházi épületekbe, majd folytatódott június 14-én, július 11-én és július 14-én is. A legtöbb helyen csak egy-két negyedórát adtak a szerzeteseknek arra, hogy felkészüljenek az útra. A velük szemben tanúsított magatartás sok helyen durva és kegyetlen volt. A kényszertartózkodási helyeken összezsúfolták őket, olykor a legelemibb életfeltételeket sem lehetett biztosítani. Hiába panaszkodtak a püspökök az állami hatóságoknál a bánásmód miatt, semmit sem tudtak elérni. Csak a környékbeli hívek gondoskodtak arról, hogy a fogva tartottaknak legalább élelmük legyen. Nagy megbecsüléssel gondolunk azokra a hívekre, akik a háború utáni nehéz időben hónapokon keresztül áldozatos szeretettel gondoskodtak a deportált szerzetesekről.

A szerzetesek elhurcolása ellen a hívek több helyen hősiesen tiltakoztak, de hatástalanul, mert ezeket keményen és gyorsan elfojtották. A kialakult körülmények és fenyegetések a püspököket rákényszerítették az állammal való tárgyalásra. Két hónapi tárgyalás után, 1950. augusztus 30-án a püspöki kar aláírt ugyan egy megállapodást, de a szerzetesek működésének a biztosítását nem tudta elérni. Szeptember 7-én megjelent a törvény, amely megvonta a szerzetesek működési engedélyét - négy rend kivételével, amelyek nyolc iskolát fenntarthattak, de csak annyi szerzetessel, amennyi az iskolák ellátásához szükséges volt. Több mint hatszáz szerzetesházat - minden berendezéssel és értékkel együtt - jogsértő módon elkoboztak. Ez volt az egyetlen eset a kommunista uralom idején, amikor körülbelül tizenkétezer embert törvénnyel lakoltattak ki anélkül, hogy számukra lakóhelyet biztosítottak volna. Sőt még azt is megtiltották, hogy új lakhelyükön többen együtt lakjanak.

A szerzetespapoknak csak egy része végezhetett papi munkát az egyházmegyék keretében, a többi papnak s a szerzetesnőknek a polgári életben kellett elhelyezkedniük. Munkát nehezen találtak, mert politikai okokból nem szívesen alkalmazták őket. Megalázó helyzet volt, hogy szellemileg igen képzett személyek még legegyszerűbb munkát is nehezen kaptak.

A szerzetesrendek feloszlatását állami részről azzal indokolták, hogy munkájukat - elsősorban a tanítást és a betegápolást - az állam átvette, ezért nincs rájuk szükség. A négy évtized tapasztalata megmutatta, hogy ezzel mennyi veszteség érte az egész magyar társadalmat. A hívő közösségnek azonban nemcsak az általuk végzett munka hiányzott, hanem az evangéliumi tanácsok követésével Istennek szentelt élet közössége is, amely egyik fontos formája a sokféle keresztény hivatásnak, és hozzátartozik az egyház életéhez.

Amikor a Szentatya először járt Magyarországon, kifejezte irántuk megbecsülését. Esztergomban 1991. augusztus 16-án többek közt ezeket mondta nekik: "Krisztus urunk megőrzött benneteket, kedves paptestvéreim, a megpróbáltatások nehéz éveiben Krisztus adott erőt nektek, kedves nővérek, amikor kiűztek benneteket a rendházakból, az intézményekből, amikor a legszükségesebb dolgokban is szükséget szenvedtetek, beteg és idős rendtársaitokkal együtt. Hány pap és kedvesnővér mondhatta el Szent Pállal: Fáradtam és kínlódtam, éheztem és szomjaztam, gyakran koplaltam, fagyoskodtam és nem volt mit felvennem (2Kor 11,27), s Krisztus nevéért mégis mindezt el tudtátok viselni Hadd sugározzam felétek különleges szeretetem tanújelét."

A szabadság elnyerésekor valamennyi szerzetesrend törekedett az újraszerveződésre. Négy évtized után számuk nagyon megfogyatkozott, mégis idős koruk ellenére emberfeletti erővel azon igyekeznek, hogy megteremtsék közösségeiket. Akadályozza a megújulásukat, hogy a jogtalanul elvett kolostoraikból csak keveset adtak vissza, azokat is lassan és romos állapotban. Ahhoz, hogy közösségeik megújuljanak, a sokféle külső feltétel mellett különösen is új hivatásokra van szükségük. A hívő közösségnek is feladata a hivatások ébresztése azokban a lelkes fiatalokban, akiket Isten az evangéliumi tanácsok vállalásával hív Krisztus követésére. A szerzetesrendek feloszlatásának ötven éves évfordulója adjon indítást a hivatásokért való imára.

Pünkösd ünnepére készülve kérjük a Szentléleknek, az egyház éltető Lelkének a kegyelmét a szerzetesrendek újjászerveződéséhez, hogy tanúságtételük és munkájuk hatékonyan szolgálja magyar egyházunk megújulását.

Az ENSZ családnak szentelt világnapján Kofi Annan főtitkár üzenetében hangsúlyozta: az életerős család az egész társadalom és minden tagja jólétének előfeltétele. A családi közösségen belül sajátíthatók el olyan alapvető értékek, mint az egyenlőség, a tolerancia, a kollektív felelősség. A családok igazi hirdetői lehetnek az alapvető értékeknek és az emberiség fejlődésének írta üzenetében Kofi Annan.

Az elvekben a legtöbben egyetértenek, amikor azonban ezek gyakorlati megvalósítására kerülne sor, azt tapasztaljuk, hogy a társadalom nagyon keveset törődik a házasok és házasulandók sorsával, akik egyre kevésbé látszanak felkészültnek a családi életre. Ez a megfontolás késztette az olasz püspöki kar családpasztorációs hivatalának igazgatóját, Renzo Bonettit egy eredeti javaslat felkínálására: vagyis arra, hogy házassági előkészítő oktatást szervezzenek azok számára is, akik csak polgári házasságot kötnek.

Bonetti atya a Vatikáni Rádiónak elmondta: az egyház számára azok is fontosak, akik nem kötnek szentségi házasságot. De ezen túlmenően szeretné emlékeztetni a polgári társadalmat, hogy felelős azokkal szemben, akik házasságot kötnek, hogy ez a házasság sikeres és tartós legyen, tekintettel arra, hogy ez kihat nemcsak az egyének, hanem az egész társadalom jólétére. Ha mindezzel a társadalom tisztában van, anélkül, hogy megsértené azok szabadságát, akik más döntést hoznak, mindent meg kellene tennie annak érdekében, hogy a felek elmélyítsék ismereteiket a házassággal kapcsolatos témában: pszichológiai, szexuális, adókötelezettségi, lakáslehetőségi és munkaügyi szempontból. Ha ugyanis egy házasság meghiúsul, akkor hátrányos következményei vannak a család minden tagja számára, és végső soron társadalmi szempontból is. Éppen ezért a polgári társadalom nem mondhatja: magánügyről van szó. A házasság felbomlását a legtöbb esetben a két fél és a gyermekek hosszú szenvedése előzi meg és követi, és anyagi téren is óriási problémákkal jár. Bonetti hangsúlyozta: a világ több országában történnek kezdeményezések a házasságokra való jobb felkészítés érdekében. Kanadában egyenesen kötelezővé tették a polgári házassági előkészítő tanfolyamokat.

Az interjúban az olasz püspöki kar családpasztorációs hivatalának felelőse érintette az egyházi házassági előkészítő tanfolyamok problémáját. Nemcsak polgári, hanem szentségi házasságok is zátonyra futnak, és jól tudjuk, hogy a templomi esküvő nemegyszer csupán egy epizód a házasfelek életében, akik sok esetben nem járnak templomba. Az olasz püspökök családpasztorációs direktóriuma szerint a jegyesoktatást radikálisan meg kell újítani, másként teljesen fölösleges. Ez rendkívül kemény, erős fogalmazás, de teljesen jogos, ha azt vesszük figyelembe, hogy az olasz plébániai jegyesoktatás számos esetben nem sok nyomot hagy az érdekeltek életében. Sajnos gyakran ezek a házasságkötések is ugyanolyan törékenynek bizonyulnak, mint a polgári házasságok. Ez azt is jelenti, hogy nem volt megfelelő a szentségi házasságra való felkészítés. A fiatalokat ma úgy szokták jellemezni, hogy el vannak kényeztetve, mindent akarnak és rögtön, ugyanakkor félnek a jövőtől, attól, hogy áldozatokat hozzanak egymásért, és közös terveket szőjenek. A jelek szerint a mai fiatalok valóban félnek a jövőtől. De az is igaz, hogy helytelen életmodelleket kapnak a polgári társadalomban, amelyek mintha nagyobb jelentőséget tulajdonítanának a külsőségeknek, a keretnek, semmint magának a képnek. Így tehát a külsőségek keresése sokak esetében fontosabbá vált annál, mint ami a házastársi kapcsolat lényegét, vagyis a szerelmet-szeretetet illeti.