- Először Gyuri és Palcsi titeket kérdezlek, mint a zenekarban máig megmaradt két alapító tagot a Téka megalakulása előtti időkről. Úgy tudom, korán elkezdtetek zenével foglalkozni…
- Lányi György: Én zongorázni tanultam hat évig, de nem nagyon szerettem, s mivel kikötöttem, hogy csak ehhez a tanárnőhöz vagyok hajlandó járni, amikor elérte azt a kort, hogy nem fogadott már növendéket, abbahagytam a zenélést. 13 éves koromban viszont egy lány megmutatott gitáron néhány akkordot, s ez annyira feldobott, hogy gitárt kértem a szülinapomra. Nagyon elkeseredtem, amikor a megígért hangszer helyett mandolint kaptam a szüleimtől, de aztán a saját pénzemből megvettem a gitárt.Hosszú hajat növesztettem, s Rollinggal, Beatles-szel Illéssel, meg saját számokkal próbálkoztam, ám egyszer szólt a bátyám, hogy az iskolájukban népzenét játszanak, nem mennék-e el egy próbára. Addig nem foglalkoztam népzenével: Kodályról meg Bartókról persze én is hallottam, de amikor meghallottam a rádióban vénasszonyokat énekelni, rögtön kikapcsoltam, meg egyébként is a Luxemburgra volt állítva a készülék.
- A próba után elkezdtem gitáron népzenét játszani - hétlépést, porkát -, majd zenésztársaim is akadtak (Szabó Imre, Schlotter Ferenc, továbbá egy furulyás és egy nagybőgős srác), akikkel elkezdtünk muzsikálni, s egyszer elmentünk egy s árospataki versenyre, és arany-oklevelet kaptunk. Amikor kontrásunkat, Szabó Imrét behívták katonának, mondta, hogy tanuljak meg kontrázni. Le is vitt a Bem-rakparton lévő Muzsikás-táncházba, néztem Csoóri Sanyit, hogy miként játszik, s aztán el is kezdtem nála tanulni.
1975 őszén meghallottam, hogy Nagy Zoli is tanul kontrázni, Porteleki Laci pedig hegedülni, s együttesük is van már, amely a Veres Pálné Gimnázium klubjának táncházában muzsikál, ahol a kezdők szolgáltatták a zenét. Poros később velem kezdett el gyakorolni 1976 tavaszán, mi már tudtuk, hogy együtt fogunk muzsikálni. A Kassák Klubban kihirdették, hogy június 16-án Abaújszántón népzenei tábor kezdődik, s elhatároztuk, hogy erre mi is benevezünk. S mivel azt is eldöntöttük, hogy összehozunk egy zenekart, Laci a Palcsinak is szólt, akivel egy suliba járt, hogy jőjjön el ő is a táborba. Kedvcsinálóként azzal győzködte, hogy nyilván csajok is lesznek, s focizni is lehet.

- S Palcsi, te milyen előélettel érkeztél a táborba, ahol megalakult a Téka?
- Havasréti Pál: Általános iskolás koromban én is tanultam zongorázni, s kórusban is énekeltem - kitűnő énektanárunk volt -, a gimnáziumban viszont felhagytam a hangszerrel, mert úsztam, vízilabdáztam, így nem jutott rá időm. Az énekkar azonban megmaradt. Az osztályból sokan jártak táncházba, s én sem maradtam ki ebből. A József Attila Lakótelepen élt egy görög kolónia, ezért görög táncház is működött, s azt látogattuk, de nem zenéltem, csak táncoltam. A magyar tanárunk, Filó Katalin ajánlására aztán a Fővárosi Művelődési Házba és a Veres Pálné Gimnázium klubjába is eljártunk. S Poros invitálására elmntem az abaújszántói táborba, de az érettségi vizsga miatt néhány nappal később.
- L. Gy.: Lacival megbeszéltük, hogy ha Palcsi lejön, elviszi Gácsi Mikihez, aki a bőgőt tanította, mert a leendő zenekarból egy ilyen hangszeres hiányzott. Szerencsére kiderült, hogy Palcsi mindig is bőgőzni akart.
Elhatároztuk, hogy hárman alkotjuk majd a zenekart, s mivel volt egy rivális banda, úgy döntöttünk, hogy egész nyáron gyakorolunk majd a Kassák Klubban, hogy őszre, amikor elkezdődik a táncház-idény, tudjunk már valamit. Hazatérve titokban elkértük a Kassák kulcsát, s nekiláttunk a próbáknak. Mivel a táborban Kovács Tivadar, a méhkeréki prímás is tanított, ennek a falunak a zenéjét gyakoroltuk, meg a domaházit. Kitettük a stopperórát, s mértük, hogy egy huzamban mennyit tudunk játszani. Harminc percre kellett feledzenünk magunkat, hogy végig tudjunk húzni egy táncrendet. Eleinte csak három percig bírtuk, majd tíz percig, s aztán már a fél óra is ment, de úgy, hogy húsz perc után Palcsinak vízhólyagosak, majd vérhólyagosak lettek az ujjai bőgő pengetésétől, a Poros vonóján elszakadt a szőr, s a fával játszott, nekem meg görcsbe ugrott a vonós kezem - de nem lehetett megállni.

- H. P. Ősszel már táncházakban és bulikon muzsikáltunk, s a Batthyány-téri aluljáróban is próbálkoztunk - el is zavartak minket csendháborításért. A Bartók Táncegyütteshez jártunk próbálni, s amíg a Muzsikás és a Sebő együttes kísérte a táncosokat, keményen gyakoroltunk. A szünetekben pedig kijöttek a zenészek, s mutatták, hogyan kell húzni. Csoóri Sanyi ösztönzésére az év vége felé gyűjteni is elmentünk Székre, s meghatározó élménynek bizonyult számunkra az ott töltött idő, ahogy például az öregek tanítottak bennünket. Hazatérve saját táncházat is beindítottunk a budai várban, a Műemlékvédelmi Felügyelőség pinceklubjában, Éri Péter segítségével.
1977 márciusában Nagy Zoli is átjött hozzánk a cimbalmával a rivális zenekarból. Nem sokkal utána pályáztunk a Népművészet Ifjú Mestere címre, de tartottunk erősen az elutasítástól, mert amíg korábban csak önéletrajzot kellett beadni, most szakmai zsűri végezte a minősítést, amelynek dr. Martin György, Halmos Béla és Sebő Ferenc is tagjai voltak. Nagy örömünkre megkaptuk a címet. Indoklásként a stílusos játékmódunkat emelték ki, s augusztus 20-án az Országházban át is vehettük az oklevelet.
- L. Gy.: A szakmai zsűri indoklása azért érdekes, mert ahhoz, hogy zenélhessünk, működési engedélyt kellett szereznünk az Országos Rendező Irodától, azaz az ORI-tól. A meghallgatáson S. Nagy István, Komjáthy György ültek a zsűriben, de cigányzenész is volt benne, s amint elkezdtünk muzsikálni, leállítottak minket. "Hol van a zsinóros nadrág? S mi az, hogy ilyen lisztes hangszerekkel állnak ide?" - marasztaltak el bennünket, s az elutasításra azt a magyarázatot adták, hogy stílustalanul játszunk. Rá két hónapra a Filharmónia koncertet szervezett a Vörösmarty téren, az ORI épülete előtt, amelyre minket is meghívtak, s a 154 forintot, amit fejenként kaptunk, nagy elégtétel zsebre vágtuk, mivel pénzért még nem játszhattunk volna. A Filharmónia szervezésében ezután országszerte muzsikáltunk a műsorunkat iskolákban és művelődési házakban és a Mesélő muzsika sorozatban is részt vettünk. Időközben a működési engedélyt is megszereztük, mert Porost Sebő Feri hívta külföldre játszani, és ebben az időben csak az utazhatott, akinek működési engedélye volt. Mivel a Filharmónia szervezte, Feri elintézte, hogy Poros megkapja az engedélyt, innen pedig már játszi könnyedséggel intéztük el, hogyha a prímásnak engedélye van, akkor az egész zenekarnak jár. Ez abban az időben nagy dolog volt, hiszen a Filharmóniás működési engedély sokkal nagyobb kategória volt, mint amit az ORI-ban lehetett szerezni.

- A nyolcvanas évek közepétől a ti táncházatok volt a leglátogatottabb az országban: péntek esténként több, mint ötszázan jöttek össze az Almássy téri Szabadidő-központban. Melyek szerintetek a legfontosabb állomásaitok az ide vezető úton?
- L. Gy.: 1977 őszén Palcsival beiratkoztunk az Óbudai Népzenei Iskolába - ő tekerőzni, én dudálni tanultam -, de a székesfehérvári népzenei táborba már tanárokként hívtak meg bennünket, majd rá egy-két évre Győrbe, Jászberénybe, Szegedre, Debrecenbe szintén oktatóként. 1978-tól már a Bartók Táncegyüttest kísértük, illetve Palcsi valamivel korábban is, mert Virágvölgyi Mártának nem volt bőgőse. A következő esztendőben sor került az első külföldi útjainkra: először Mexikóban, majd Lengyelországban, Prágában és Bulgáriában léptünk fel, s első lemezünket is ekkor vettük fel, három és fél óra alatt a Vörösmarty téren egy négy órára kibérelt teremben, ami aztán az Egyesült Államokban látott napvilágot. Abban az időben Gaugh Ági és Ökrös Csabi is a zenekar tagja voltak, de csak rövid ideig. Amikor 1981-ben Porost és Palcsit 9 hónapra elvitték katonának, ketten maradtunk Zolival. Készítettünk egy listát, hogy melyik zenész mikor ér rá, s távollétükben 27 muzsikus helyettesítette őket. 1983-ban szerveztük az első táborunkat Zalában, a Vadása-tó partján, ahonnan két évvel később átköltöztünk Nagykállóra, tavaly és tavaly előtt pedig Boldogkőváralján "táboroztunk".

- Időközben személyi változások történtek a zenekarban. Nagy Zolit 1987-ben Porteleki Zoltán váltotta fel, aki tavaly előtt átment a Méta együttesbe, Porteleki László pedig már 1990-ben kilépett a bandából…
- L. Gy.: Ő elment akkor Svájcba asztalosnak, s Vizeli Balázst hívtuk el utódjául, aki fél évvel korábban már helyettesként beugrott a zenekarba, amikor a Petőfi Csarnokban muzsikáltunk. - H. P.: Annak idején Gyuri is tanította őt kontrázni egy győri tanfolyamon, s ha nem is szorosan, de tartottuk vele a kapcsolatot. Poros távozásakor épp nem volt zenekarnál, s kétszer elutaztunk hozzá Nagykanizsára, és faggattam, hogy mivel foglalkozik, mi van vele. Aztán amikor megkezdte a főiskolát, Gyuri bement hozzá a Kandóra, megvárta, amíg vége lesz az órájának, s megkérdezte, hogy muzsikálna-e velünk. Azt felelte, hogy meglátjuk, mert kellene fél év, amíg összeszokunk.

- Akkorra már jól csengett a neved a szakmában. Balázs, felvázolnád az önéletrajzodat?
- Vizeli Balázs: Eredetileg klasszikus zenét tanultam, 1980-81-ben viszont az énekmondó Kátay Zolihoz, s Gyurkedlihez jártam a Népművelési Intézet által szervezett népzenei tanfolyam keretében. Mivel Nagykanizsán a Bojtár zenekarból hiányzott a kontrás, ezt a hangszert tanultam. Innen az Újstílus együtteshez kerültem prímásnak - a távozó Ökrös Csabi helyére -, de mielőtt befejeztem volna a főiskolát, kiléptem a bandából, majd egy évig tanultam, ekkor kerestek meg a tékások. Egyelőre nem terveztem, hogy zenélni fogok, ugyanakkor Palcsi megkeresése sem hagyott közömbösen. Németországba nem utaztam ki velük, Svájcba viszont már igen. Ide utcazenélni mentünk, hogy ne a hazai közönség előtt gyakoroljunk. Jelenleg Zsámbékon a Zeneiskolában, Ráckevén a Művelődési Házban, és Bugyi községben, a Bessenyei György Művelődési Házban tanítok hegedűt.
- L. Gy.: Edzőtábort is csináltunk nálunk: beköltöztünk hozzánk gyakorolni, s akkor állítottuk össze az első CD-nk, az Erdélyország sok szép vize anyagát.

- Ezen már Bea is énekel, aki 1991-ben, 13 évesen lett az együttes tagja. Milyen út vezetett idáig?
- Tárnoki Beatrix: Sokat szerepeltem az iskolában, seregszemléken, énekversenyeken - hét éven át egyébként fuvolázni is tanultam -, s megjelent egy felhívás az egyik újságban, hogy Dimény Judit énekeseket vár a rádió "Vedd át a dalt!" című műsorába. Ezt véletlenül Kiss József filmrendező is hallotta, s felhívta a rádiót, hogy megtudja, ki ez a lány. A rádióból értesítettek, hogy hamarosan megkezdik a "Tűznek nem szabad kialudnia" című film forgatását, s meghívnak énekelni. Birinyi József készítette, lemez is készült a hangzó anyagból. Egyházaskozári nénik is énekeltek rajta, én meg tíz éves voltam ekkor. Akkoriban még Sebestyén Mártát utánoztam, Lovász Irén tanácsolta, hogy ne táncházas énekesektől, hanem adatközlőktől hallgassak felvételeket, s figyelmembe ajánlotta, hogy a Hungarotonnak is vannak ilyen kiadványai. Szüleim írtak Bodza Klárának, hogy hallgasson meg, de ő akkor költözött el, s nem kapta meg a levelet. Évekkel később mondta, kár, hogy nem jártam hozzá. Birinyi József népzenei táborában találkoztam Budai Ilonával, aki az Óbudai Népzenei Iskolában tanított, s hívott, hogy tanuljak nála népi éneket. Beiratkoztam, s a szüleim hoztak-vittek mindig, hiszen Sárisápon laktunk. Kobzázni is elkezdtem Kobzos Kiss Tamásnál, hogy kísérhessem magam.
Két éve jártam ide, amikor Ilona néni szólt nekem, hogy a Téka énekest keres. Palcsiék ugyanis hallottak énekelni, s először a tanárnőmet keresték meg, hogy szeretnék, ha csatlakoznék hozzájuk. A tékások aztán a szüleimmel is beszéltek. Nagyon örültem a felkérésnek, de nem tudtam, mivel jár ez az élet. Nagyon furcsa volt eleinte, hogy zenekar kísér, nehezen szoktam meg, mert addig csak szólóban énekeltem. Nagyon tetszett viszont, amikor a próbákon készült felvételeket otthon meghallgattam. Tárnoki Beatrix idén végzett a zsámbéki Apor Vilmos Katolikus Tanítóképző Főiskolán, óraadó tanárként Bugyi községben tanít kobzát a Bessenyei György Művelődési Házban. Szeptembertől az ürömi József Nádor Általános és Művészeti Iskolában pedig éneket tanít.
Az interjú napján épp az esküvői ruháját próbálgatta.

- Ma már másként muzsikáltok, mint annak idején. Ha elektromos hangszereket nem is használtatok, régebben előfordult, hogy lemezen az adott tájegységre nem jellemző zeneszerszámokat is megszólaltattatok, s rövid, néhány perces "számokat" játszottatok. Mára viszont a nagyobb lélegzetű összeállítások hívei lettetek…
- V. B.: Korábban a zenekar nyilván inkább a rövidebb összeállításokat szerette,de fő célunk mindig is az archaikus zene és játékmód minél tökéletesebb elsajátítása volt. Ezen elvünk alapján indítottuk el az adatközlőkkel megjelenő, Mestereink című lemezsorozatunkat. Nem érdekelnek bennünket a divathullámok, s hosszú távon ez talán a mi malmunkra hajtja a vizet, mert Nyugat-Európában is azt látom, hogy az elektronikus zene, az előre gyártott effektek túlkínálata miatt egyre többen vonzódnak az akusztikus hangszereken megszólaltatott muzsikához. Egy lengyel zenekar például nemrég feldolgozta ugyan Sebő dalait elektromos hangszerekkel, de az ilyesmi fut egy-két évig, s aztán annyi. A Téka Alapítvány által kiadott felvételek viszont állandó értéket képviselnek, remélem, látszik rajtuk, hogy nem kell meghatározott idő alatt adott profitot bezsebelnünk.
- L. Gy.: Előfordul, hogy újabb stílusban játszunk el egy zenét, például szaxofonos közreműködésével, de ilyenkor is a tradicionális, hiteles előadás a lényeg. Erre már csak azért is odafigyelünk, mert az említett Filharmónia-koncert óta rendszeresen járunk óvodákba, iskolákba. Nagyon fontosnak tartjuk, hogy a jövő generációja is hallhasson valamit a magyar nyelvterületek népzenéjéből, megtudhassa, hogy az egyes tájegységeken milyen hangszerek fordultak elő, ha már a médiumokban nemigen lehet ezzel találkozni. Most Magyarok muzsikája címmel adunk műsort, az Ordasok tánccsoport közreműködésével. Jelenleg az ürömi József Nádor Általános és Művészeti Iskolában tanítok dudát és kontrát.

- 1983 óta az idei nyár volt az első, amely Téka-tábor nélkül múlt el. Az elkövetkező években nem szerveztek tábort?
- H. P.: Téka tábort már nem. Amikor elkezdtük, mindenkit bíztattunk, hogy ők is szervezzenek hasonló tábort, mert nem győzzük fogadni az embereket, s ma már tényleg rengeteg tábor működik. Erdélyben is bő a választék, s szaktáborok is léteznek, amelyek egy-egy nemzetiség vagy tájegység népzenéjével foglalkoznak. S néhányukban velünk is lehet találkozni, most is voltunk például Válaszúton, Gyimesben, s a III. Tekerő-Duda szaktáborban. Jelenleg az ürömi József Nádor Általános és Művészeti Iskolában tanítok tekerőt, bőgőt és ütőgardont.

- Terveztek újabb lemezeket a közeljövőben?
- V. B.: Egy gyermeklemezt, s a Mestereink sorozatban egy dudás lemezt és a második széki albumot szeretnénk megjelentetni.
- Az ősztől hol találkozhatunk veletek a kanadai, svájci és németországi turnétokon kívül?
- L. Gy.: Minden hónap első péntekén az Angyalföldi Gyermek- és Ifjúsági Házban gyerek- és felnőtt-táncházat tartunk, minden második pénteken pedig a Virányosi Közösségi Házban húzzuk a talpalávalót. Előbbi helynek a Vadrózsák Tánceggyüttes, az utóbbinak Tímár Sándorék tánceggyüttese, a Csillagszemű a házigazdája, s akik nagyon jól összeállított estét adnak. S a Fonóban minden első szerdán van a Téka Klub.
Mindenkit szeretettel várunk.

K. Tóth László - 2002.09.04.