Kedves Közönségünk, Barátaink, Hölgyeim és Uraim!

Igazán ritka és megtisztelő kötelesség ilyen ünnepélyes alkalommal a mikrofon elé állni, de egyben rendkívül nehéz feladat is. Harminc esztendő! A Téka együttes harminc éve. Ennyi telt el a kezdetektől napjainkig, s most hogy ismét a számvetés, az összegzés ideje van. Talán nem haragszanak, ha nem a már ismert adatokat sorolom csupán, hanem egy-egy példával élve, azt kiragadván igyekszem munkásságukról, a mai magyar kulturális életben betöltött szerepükről a legáltalánosabb érvényű összegzést nyújtani, remélve, hogy mondandómmal közös ünnepünket szolgálom.
A hetvenes évek, a hőskorszak, amelyben a paraszti zenélés, az autentikus kiszenekari felállások kezdenek teret nyerni. A hatvanas években már megindult néptánc gyűjtések (gondoljunk csak dr. Martin György és Lányi Ágoston sziszifuszi munkájára) mellett a hetvenes évek elejére robban be a köztudatba az erdélyi muzsika, a Mezőség, Kalotaszeg és Székelyföld kiapadhatatlan "Tiszta Forrása", amelynek csordogáló ereihez, mint a "szarvassá változott fiak" járulnak inni táncosok, koreográfusok és zenészek egyaránt.
Forrongott a néptánc és népzene világa, pezsgő, művészileg is felfelé ívelő korszak ez. Gombamód szaporodnak a táncházak. A Kassák klub a magyar autentikus népzene templomává lesz. Sebő és Halmos mellett aztán egyre több kiváló kiszenekar alakul, akik a táncházi muzsikálás mellett jelentős szerepet kapnak az amatőr néptánc együttesek megújhodásában.
Ez a hetvenes évek eleji időszak az, amikor a nagyobb amatőr együtteseknél, mint pl. a Biharinál Novák Ferenc, a Bartóknál Tímár Sándor, lecseréli a tánckísérő, nagyobb létszámú cigánybandákat a parasztzenét játszó 4-5 fős zenekarokra. Ez az az időszak, amikor a táncházak rendszeres látogatói a magyar értelmiség olyan nagyjai, mint Csoóri Sándor, Nagy László, Kormos István és Kis Ferenc, de sorolhatnám még a neveket.

A táncházak mintegy forradalmasították a tánctanítást is. Tímár mester tánctanítási metodikája iskolát teremt, s a zenekarok szerepe lassan de biztosan egyre jelentősebbé válik a táncegyüttesek életében. De nyugodtan mondhatjuk, e kis zenekarok jelentős hatással vannak az egész magyar kulturális életre, lásd a színházi életből: az István a Királyt, Kőműves Kelement, de említhetem a film világából: Szomjas Gyurit.
Ebből a talajból nőtt ki a Téka. Olyan talajra hullott magból, amely Bartók és Kodály humuszával telítődött, s amelyet oly sok jeles személyiség művelt szorgalmasan. Alig egy éves a zenekar, amikor megkapja a Népművészet Ifjú Mestere címet. Ez nagy lendületet ad a további munkához, miközben mindenki tanul még, a már elismert zenekar létrehozza első önálló táncházát. S innen már nincs megállás…
Sok jeles barát segíti elindulásukat. Úgy, mint dr. Martin György, Kallós Zoltán, a Pesovár fivérek, Olsvai Imre és Marosi Júlia, Tímár Sándor, Sebő Ferenc és Halmos Béla, Ifjú Csoóri Sándor, Kovács Tivadar a méhkeréki prímás, akitől a magyarországi román muzsikát tanulták. És sok kedves muzsikus, mint például Ádám István "Icsán" Széken, Kodobáék és bandája Magyarpalatkán, Mezei Ferenc "Pikili" Ördöngősfüzesről, Szántó Ferenc Becéről, a tereskei Pál Pista bácsi segítik az eredményes gyűjtőmunkát, amit a Magyar Tudományos Akadémia részére külsősként végeznek.
A fiatal zenekar Tímár Sándor hívására a Bartók Béla Táncegyüttes, majd az Állami Népi Együttes kísérő zenekar lesz 1982-ig. Saját táncházukat tovább fejlesztik, és 1983-ban létrehozzák az első Téka-népművészeti tábort. Először a Vadása-tónál. A legsikeresebb és leghosszabb ideig tartó a nagykállói tábor volt Ekler Dezső építész épületeivel.
Ezekben a táborokban, a kézművesség majd minden ága találkozott a népzenével, s az organikus építészettel. Majd következett a boldogkőváraljai, s ma már elmondható, hogy minden hely, amit ott hagytak maguk mögött, máig tömegesen látogatott helyszínei a kulturális életnek.

A népzene, a néptánc, a népi kismesterségek együttes oktatása gyermekek és felnőttek részére egyaránt a hihetetlen népszerűségnek örvendtek, mintegy 19 esztendeig. Példájuk nyomán, sokszor éppen az Ő kérésükre - mivel nem tudták az érdeklődőket már fogadni - rengeteg hasonló jellegű tábor szerveződött. A mai népszerű táboroknak, itthon és Erdélyben, példája és előfutára - bátran kimondhatjuk - a Téka volt. Magam, mint huszár hagyományőrző, érdekességként említem meg, hogy a téka táborok mellett létezett egy Téka Lovas Egyesület is, amely a lovas hagyományőrzést tűzte ki célul. És akkor még nem beszéltem a legérdekesebbről, a Téka Táncegyüttesről, amely úgy gondolom előfutára volt a később megalakuló Kodály Kamara Táncegyüttesnek.
Most, ahogy elősorolom, hogy mi mindent csináltak, jövök csak rá, hogy mennyi fantasztikus közművelődési, klasszikusan népművelői feladatot vállaltak magukra. Az állandó zenetanulás, gyűjtés, utazás és oktatás, és a méltán híres Téka-klub mellett táncházas tájékoztatókat, újságot adtak ki. Hangfelvételük előbb Amerikában, Németországban és Svájcban készül. Magyarországon először csak 1989-ben, Feljön a nap címmel. Azután az elsők, akik saját kiadói tevékenységbe kezdenek s ennek köszönhetően - máig - 22 CD-jük jelenik meg, amelynek kiemelkedően jelentős része a Mestereink sorozat. S hogy ezt miért emelem ki külön is? Mert ez az egyik legfontosabb érték. Visszajuttatni, visszaadni a zenét oda, ahonnan ajándékba kaptuk. Együtt muzsikálva, megerősítve az adatközlőket, sok esetben kisegítve a tanultabb zenész tudásával, hangzásban és technikával, azért, hogy saját környezetében ujjá születhessen, ismét elismert és keresett legyen. Az, ami ott született, és amit gyűjtőútjaikon tudatosan felgyűjtöttek.

Kodály Zoltán erről így fogalmazott: "A művészetnek vissza kell adnia a népnek, amit az ő kincseiből nyert." Ez a gondolat a Téka együttes ars poeticájának egyik lényeges elemévé vált. Fontos számukra, hogy Bartók Béla, Kodály Zoltán, Lajtha László, Kallós Zoltán, valamint Domokos Pál Péter népzenei gyűjtései nyomán újabb s újabb helyekről is gyűjtsenek, amelyet igyekeznek közreadni.
Az együttes tagjaiból az évek során egyfolytában tanuló, gyűjtő muzsikusként tanáremberek lettek. Iskolateremtő egyéniségek, akik saját hangszereik virtuózai.
S most már engedjék meg, hogy végre név szerint is említsem Őket.

Havasréti Pali és Lányi Gyuri alapítók. Mindketten a Béres János által alapított Óbudai Népzenei Iskolában tanultak, majd Pali 79-től, Gyuri 85-től tanárai is lettek ennek az iskolának. Pali, az Ürömi József Nádor Általános és Művészeti Iskolában tanít tekerőt, bőgőt és ütőgardont, Gyuri, pici gyerekekkel szeretteti meg a népzenét az Óbudai Waldorf Iskolában duda, furulya, kobza tanítás közben, és ő vezeti az iskola Magonc együttesét is. Vizeli Balázs másfél évtizede, hogy a Téka prímása, Ráckevén, Bugyi községben és Zsámbékon tanítja a hegedűt. Végére hagytam, de nem tiszteletlenségből Tárnoki Beatrixot, az egykori tanítványt, aki nem csak kristálytiszta hangjával, de hangszeres játékával is elbűvöli közönségét. Ő maga szintén az Ürömi iskolában tanít éneket és kobzát. És el ne felejtsem, Havasréti Pali, a Magyar Tekerőzenekar, és Gyurka, Ifjú Csoóri Sanyival, a Magyar Dudazenekar alapítója.
S említsem már azokat is, akik valaha is együtt muzsikáltak velük, de időközben másfelé vették útjukat: Nagy Zoli, Porteleki Laci és Porteleki Zoli, Ökrös Csaba, Gaug Ági és Lovász Irén.

Egy nappal a Zene Világnapja után engedjék meg, hogy idézzem ismét Kodály Zoltánt. A "Ki a jó zenész" című tanulmányában ezt írja: -"Akiben van tehetség, köteles azt kiművelni a legfelsőbb fokig, hogy embertársainak mennél nagyobb hasznára lehessen. Mert minden ember annyit ér, amennyit embertársainak használni, hazájának szolgálni tud. Az igazi művészet az emberiség emelkedésének egyik leghatalmasabb eszköze, s aki azt minél több embernek hozzáférhetővé teszi, az emberiség jótevője!" Harminc év elteltével nyugodtam megállapíthatjuk, hogy a Téka egy ilyen jótevő intézménnyé vált. Az egyetemes magyar kultúra egyik remekbe sikerült intézményévé.

Az elején már elnézést kértem, azért hogy egy ilyen csodálatos, 30 éves pályaív felidézésénél csak néhány lényeges dolgot emelek ki, s nem térek ki e hosszú szakmai út minden elemére. Hiszen akár az együttes zenei teljesítménye, külföldi útjai, akár a Téka klub, a Téka-tábor, akár a tagok egyéni teljesítményei mind, egy-egy hosszú szakmai elemzést érdemelnének. Nem tisztem, hogy zenekritikusként szóljak, s nem tisztem, hogy mindenre emlékezzem. De tisztem emlékezni a lényegre: hogy a népzene, a néptánc és a tárgyi kultúra megismerése és a velejáró eszmélés, nagyon sok velünk egyívású fiatalnak adta vissza az identitását, engedte kinyílni a titkok kapuját, tette lehetővé önmagunk újrafelfedezését. Önmagunkra eszmélésünk során a régi-új értékek megtanulásával, elbirtoklásával, tisztaszívű és eszű, kultúratulajdonosokká lettünk, s ezért most már mindannyian közösen tartozunk felelősséggel.

Tisztem azonban minden hangért köszönetet mondani. Minden mesternek és jó barátnak fejet hajtani és nekik is megköszönni. Tisztem, hogy elmondjam: csodálatos élmény az időben visszafutni és újra átélni táncházak bagófüstös, izzadságos, reggelig éneklős hangulatát, az új és új zenei anyagok szívbemarkoló szépségén csodálkozni, és félájultan, fáradtan, de énekelni és táncolni, mert reveláció, mert a miénk, és átélni újra az én korosztályom igazi hazatalálását, a gyökerek megtapintásának, megélésének katarzisát… Tisztem hogy kimondjam: köszönet a Tékának mindezért!
Azért, hogy voltak a mi iránytűink, hogy voltak a mi lelkünknek futárai és elvitték sokfelé a hírt, hogy minekünk ez kell, hogy ez nekünk olyan, mint az anyanyelvünk, mint a tiszta víz, mint a levegő, mert e nélkül már nem érdemes élni. Hogy köszönet azért, mert a csöndes karácsonyi estéken egyszer csak beállítanak családjainkhoz, mint Szent István szolgái, s regölnek nekünk és csodálattól remegő kicsinyeinknek, hogy a csodaszarvasról, tiszta forrásról és pázsitról daloljanak, hogy termékenységet varázsoljanak, jókívánságaikkal borítsák be házainkat.

Hát igen, "szarvasok" ők maguk is.
Az állandó megújuló élet jelképei.
A mi "csodaszarvasaink", az újjászülető fény és az újjászülető kultúránk jelképei.
Magyarságunknak az égbolton ragyogó csillaképének újra és újra felrajzolói.

Az Isten éltesse Őket!

Írta és elmondta a Téka Együttes 30. évfordulóján a Művészetek Palotájában 2006. október 02-án
Székely Tibor